Share

rescue_olimpia_hir

STRESSZ ÉS A VERSENY EGYÜTT JÁR?



Gondolatok nem csak Olimpikonoknak

Modern kori népbetegségnek is tartják a stresszt, pedig mindig is jelen volt az ember életében, csak az arányok nem voltak ennyire eltolódva. Míg a pozitív stressz hozzáad a teljesítményhez, addig a negatív stressz pont az ellenkező hatást éri el, gátolja a teljesítmény, azon felül megsokszorozhatja a betegségek kialakulásának esélyét.

Az Olimpián résztvevő versenyzők jelentős izgalomnak vannak kitéve ezekben a napokban. A fokozott elvárás, a megfeszített négy éves munka, esetleg a saját magukkal szemben felállított irreális követelmény miatt nagy teher nehezedik a vállukra. Ez a stressz hatás negatívan is befolyásolhatja a teljesítményt. A túlzott szorongás gátolja a koncentrációt, az összpontosítást, a külvilág kizárását. És ez nagyon fontos, amikor tudjuk azt, hogy minden a fejben dől el. A nagyfokú feszültség felkorbácsolja az indulatokat, ami veszélybe sodorhatja az összecsapás eredményét, sőt akár a versenyző karrierjét is.

Amikor versenyhelyzetről beszélünk, akkor ne csak a nagy sportesemények jussanak eszünkbe , hanem a hétköznapjaink kisebb nagyobb csatái, háborúi is, amit meg kell vívnunk nap, mint nap kortól nemtől függetlenül. Jusson eszünkbe a munkahelyen vívott csatározások, a családon belüli feszült helyzetek, az iskolában előforduló kihívások, ami nyílt hadszíntere ezeknek a helyzeteknek.

Az, hogy kinek milyen a stressz tűrő képessége az sok minden befolyásolja. Alapvető emberi tulajdonságok, a "vérmérséklet", kulturális beállítottságok - Távol-Keleten élők higgadtabbak, mint a déli népek-, ami meghatározza, hogy ki mennyit visel el.

TIPP:

Különböző technikákkal - agykontroll, meditáció, jóga - megtanulható a stressz kezelése, így még eredményesebb szereplés érhető el és a nyugodtabb hétköznapok is beköszönthetnek. Érdemes segítségül hívni a homeopátiát, a Schüssler sókat, a gyógynövényeket (valeriána) vagy a Bach-virágterápiát, melyek hatékonyan tudnak segíteni ezekben a helyzetekben is.
Az öt Bach-virágeszenciából álló RESCUE Elsősegély keveréket Bach doktor a stresszes, feszült és félelemmel, szorongással teli helyzetek csökkentésére állította össze. Szelíden, mellékhatások nélkül segít visszabillenteni az egyensúlyt, hogy nyugodtan tudjunk szembenézni a kihívásokkal, legyen ez egy sportverseny, munkahelyi ütközet vagy egy iskolai dolgozat.

KAPCSOLÓDÓ TERMÉKÜNK: Valeriána kapszula, RESCUE Elsősegély keverék