Share

  

vissza_az_iskolaba

                     Bach-virágokkal is kezdődhet az iskola


Vissza tudtok emlékezni, hogy milyen izgatottság töltött el benneteket, amikor elkezdtetek készülődni az iskolába a hosszú nyári szünet után? Vannak, akik új cipőt kaptak, másokat elcipelt az édesanyjuk a fodrászhoz, azzal a felkiáltással, hogy: " Már csak nem akarsz ilyen hajjal menni első nap az iskolába!". Vettetek új táskát, füzeteket és elmentetek a könyvekért is a suliba. Eközben minden felnőtt csak az iskoláról kérdezgetett: Várod már az iskolát? Hiányoznak a barátaid? Ki lesz az osztályfőnököd? Amikor elsőbe mentél, akkor nagyon izgatott voltál már, amikor már nagyobb - valljuk be-, már kevésbé voltál annyira lelkes a tanulás miatt. Inkább a többiek érdekeltek.

Az első reggeli nehezen csúszott le, mintha

 

 

 összeszorult volna a gyomrod. Amikor beléptél az iskolába, rögtön megütötte az orrodat a tisztító szerek szagával keveredett festék szag, a hangok, a folyosón zsibogó gyerekek, az izgatott beszélgetések, ajtócsapódások. Kis elsősként beálltál Te is a sorba a tanító nénihez és bementetek az osztályba, megmutatta, hogy hova üljél, ki lesz a padtársad és elkezdődött az új tanév.

Ez vagy tetszett vagy a gyomrod összeszorult és próbáltad túlélni az első napot.
Ezt az izgalmat éli át most a te gyerkőcöd is. A nagy rohanásban, hogy minden meglegyen mire elkezdődik az iskola, könnyen lehet, hogy nem vesszed észre, hogy mi zajlik le benne. Beszélgess vele, hogy lelkileg készen van e már az iskolára, Ez ugyanolyan fontos, mint hogy megnézed jó e a cipő neki, amit rá adsz.

Mi történik, ha kiderül, hogy meg van rémülve vagy önbizalomhiánnyal küszködik és hallani sem akar az iskoláról. Elkezd járni az agyad, hogy hogy segíts. És ilyenkor jussanak eszedbe a Bach-virágeszenciák!

A Bach-virágeszenciák különleges módon támogatják a gyerekek boldogulását a hullámzó érzéseikkel. Ezek az eszenciák biztonságosak, nincsenek mellékhatásaik és nem gyógyszerek, nem kemikáliák, és a legjobb, hogy nagyon gyorsan képesek segíteni! A gyerekek szeretik szedni a gyógyíreket, gyakran el is nevezik őket: varázs cseppnek, nyugi cseppnek vagy bátorság cseppnek.

A legjobb eredményt akkor érhető el, ha egy hónappal az iskolakezdés előtt elkezdjük adni az eszenciákat. De soha sem késő! Tegyél 2 cseppet a kiválasztott eszenciákból legalább négyszer egy nap, bármilyen innivalóba (tea, gyümölcslé vagy víz). Érdemes az étkezések idejéhez kötni (reggeli, ebéd, vacsora, lefekvés ideje), hogy biztos meglegyen a négy alkalom. ha már elkezdődött az iskola, akkor az innivalójába tedd bele.

 

Íme néhány Bach-virágeszencia, ami segíti a könnyű iskolakezdést és a tanulást:

 

MIMULUS - Minden féle félelemre, amit megnevez az iskolával kapcsolatban. Például: fél a kezdéstől, az új osztálytól, új tanároktól, erőszakos gyerekektől, vagy félnek enni a többiekkel, attól, hogy nem tudja hova kell menni, mit kell csinálni, nem tudja, hogy hol a WC, fél beszélgeti, szégyenlős, fél, hogy kinevetik, hogy nem fognak barátkozni vele. Ha meg tudja nevezni a félelme okát, akkor a MIMULUSra van szüksége. Ez az eszencia való akkor is, ha szégyenlős, ha pirulós, ha dadogós vagy hebegős.

MIMULUS bátorságot ad, elfújja a félelmeket, egyszerűen nyugodt tudsz maradni.

 

LARCH - önbizalomhiányra való. Ha a gyermekednek kicsi az önbecsülése, ha önbizalom-hiányos, ha nem bízik a képességeibe, ha gyorsan feladja a dolgait, ha azt mondja, hogy: "Én nem tudom megcsinálni a matekot, angolt, nyelvtant stb."; ha nem akarja tanulni azt a tárgyat, amiből nem sikerült a dolgozata; ha állandóan körülötte kell lenned, ha nem akar önállóan boldogulni, azt akarja, hogy csináld meg helyette ta a feladatát,( például te hívd fel a barátját); ha nem kezd el dolgokat, mert úgysem fog neki sikerülni; ha állandóan összehasonlítja magát a barátaival; ha ő a másodszülött gyermek és mellőzöttnek érzi magát az idősebb testvéréhez képest; ha nehezen boldogul a társas kapcsolatokban.

A LARCH önbizalmat ad, képes lesz megállni a helyét anélkül, hogy aggódna amiatt, hogy nem tud majd boldogulni, és segíti fejleszteni az adottságait, javulni fognak szociális készségei, könnyebben fog barátkozni, és nem lesz szüksége arra, hogy állandóan ott legyél mellette. Ha akadályokba ütközik az iskolában, akkor nem ragad bele, hanem újra megpróbálja. A LARCH megnyitja a világot a számára, mert nem lesz már rész az életének a "nem tudom megcsinálni” érzés.

 

CHESTNUT BUD - segít a hibákból tanulni. Ez egy nagyon jó eszencia a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek, vagy ha egy-egy terület elsajátítása nehezebben megy. A diszlexiásoknak nagy segítség lehet, vagy a nyelvtant nehezen elsajátítóknak is.

A CHESTNUT BUD eszencia segít, ha a figyelmetlen vagy ügyetlen; ha állandóan elköveti ugyanazokat a hibákat; ha nem figyel az osztályban; ha lassan tanul; ha a gondolatai két lépéssel előre vannak

Ez az eszencia segíti a szellemi éberséget, a figyelmes hallgatást, a figyelem összpontosítását és hogy élvezze a tanulást.

 

CHICORY - ha a gyermeked ragaszkodó, birtokló vagy ha érzelmi zsarolással próbálkozik. Néhány gyerek nehezen viseli, hogy le kell válnia a szüleiről, amikor elkezdenek iskolába járni- és néhány szülőnek pedig nehezen megy az elengedés. Ha egymásba kapaszkodtok a gyermekeddel és könnyes szemekkel ölelitek egymást, akkor mind a kettőtöknek szüksége lehet erre az eszenciára.

Ha a gyermekednek szüksége van erre az eszenciára, akkor valószínű, hogy a barátait is birtokolni akarja, és nagyon megbántódik, ha azok mással játszanak. Talán csökönyös és vitatkozásra hajlamos és éhhez érzelmi eszközöket is bevet. "Akkor leszek a barátod, ha..." , "Szeretlek ha ....". Ugye ismerősek ezek a mondatok? Ha a Chicoryra van szükség, akkor a barátságok nagyon feltételesek, nem kölcsönösen őszinteségen alapulnak és érdek nélküliek.

A CHICORY segíti a feltétel nélküli szeretet kialakulását, az önzetlenséget és függetlenséget.

 

WALNUT - a változások elfogadására. WALNUT segít elfogadni az új tanévvel járó összes változást. Segít beilleszkedni az új osztályba, elfogadni az új tanárt vagy az új tantárgyat. Ha új iskolában kezdi a tanévet az új osztálytársakat. Segíti a múlttól való elszakadást."Én szerettem a régi tanáromat, azt akarom, hogy visszajöjjön!" vagy "Én vissza akarok menni a régi iskolámba!" A WALNUT segíti őket a hely- és helyzet változásokban és alkalmazkodni az új helyzetekhez.

Ez az eszencia akkor is jókor jön, ha a gyermek könnyen befolyásolható, vagy hagyja, hogy erősebb személyiségű gyerekek uralkodjanak rajta. Segít abban, hogy őszinték legyenek magukhoz és ragaszkodjanak, ahhoz, amit biztosan tudnak.

 

WHITE CHESTNUT - ha annyira aggódik az iskola miatt, hogy már nem tud aludni. Ha küszködik az elalvással vagy felébred az éjszaka közepén, mert valami aggasztja őket, akkor a WHITE CHESTNUT kiüríti ezeket az aggasztó gondolatokat és béke lesz. A RESCUE Elsősegély keverékkel kombinálva nyugodalmas alvásra számíthatunk.

A WHITE CHESTNUT azoknak való, akiknek folyamatosan visszatérő aggodalmaskodó gondolatai vannak, olyan, mintha a lemezjátszóban megakadna a tű és állandóan ugyanazt ismételgetné. Az eszencia segíti a koncentrációt, a nyugalmat és az aggódást felváltják a pozitív gondolatok.

A Bach-virágeszenciák a legjobb választás a gyermekednek, hogy segítsd őt az új tanévben, hogy megszűnjön a nyugtalansága, aggódása, és legyen elég önbizalma, hogy képes lesz megcsinálni.

 

Kapcsolódó termékünk: RESCUE Elsősegély keverék visszaállítja a nyugalmat, ha a gyerek izgatott, fél, vagy nyugtalan.