Share


 
Hofuvas_M1--web-hrek-150x150

                   

Önkéntesként a

hófúvásban




Sokan kérdeztétek, hogy hogy kerültem az önkéntesek közé, és érdeklődtetek, hogy mi is történt azon az éjszakán, én hogyan láttam.
Ezért gondoltam, hogy egy bejegyzésben leírom a tapasztalataimat és élményeimet, de ígérem lesz benne Bach-virág is a végén.

 



Örültem a pénteknek, mert így behozhattam a háztartásban felgyülemlett lemaradásomat. Így annak rendje és módja szerint nekiálltam a takarításnak. Közben folyamatosan figyeltem a Facebookot, mert egy kedves ismerősöm az autópályán vesztegelt és próbáltam neki segíteni azokkal az infókkal, amit hallottam a rádióban illetve olvastam a megosztásokban. 1/2 2 körül az üzenőfalamon volt egy felhívás, hogy egy budai pizzéria (Pizza Casa -ez most itt a reklám helye) süt pizzát, de keresnek olyan embert, aki elvinné az autópályán rekedt embereknek. Felhívtam a megadott számot, egyeztettünk és 2 után, már a kocsimban volt egy csomó ennivaló. Kaptam egy telefonszámot, amin bejelentkeztem, a katasztrófavédelem önkénteseket szervező központjába, le kellett adni az autóm rendszámát, hogy átengedjenek a lezárt szakaszokon is. Útközben csatlakozott hozzám egy ifjú gimnazista, Dávid, aki a budapesti különleges mentő egységnél szolgál és egészségügyi ellátásra jogosult. A McDonáld's felajánlott forró teát és hamburgereket, amiket útközben bepakoltunk a kocsiba és elindultunk az M1-es autópályán a bajbajutottak felé. Telefonon tartottuk a kapcsolatot a koordinátorral, hogy éppen hol és milyen az útviszony, hol tudunk haladni. Az útlezárásoknál szolgálatot teljesítő rendőrök végtelenül készségesek voltak, mindenhol segítették a haladásunkat. Volt, ahol a 3 sávban álló kamionok között próbáltunk előre haladni, volt, amikor a régi 1-es úton, hogy elérjük a segítségre várókat. Közben folyamatosan kaptuk a telefonokat, hogy melyik km-nél vannak családok bajban, konkrétan egy autót kellene megkeresni rendszám alapján, mert nincs ennivalójuk, vagy innivalójuk. Este 8 óra után értünk el Bábolnára, ahol csatlakoztunk egy speciális mentőcsapathoz (Attila, Csaba és Krisztián). Velük konvojban indultunk el 9 óra körül 3 autóval Győr irányába, ahova nem nagyon jutott el segítség addig a pályán. Dávid bejelentkezett az Országos Mentőszolgálatnál, hogy egészségügyi segítséget tudunk nyújtani, az adott körzetben. Egy csapat külföldi sportoló kisgyerekhez indultunk először, akik a buszukkal a hóban rekedtek. De közben kaptunk egy hívást, hogy valaki rosszul lett az egyik autóban és el kell látni. Így visszafordultunk, és megkerestük a hölgyet, aki segítségre szorult. Kiderült, hogy nem beszélnek angolul, mi pedig nem beszéltünk németül, így gyorsan segítséget kértem telefonon Brigi barátnőmtől, aki tolmács. Egyeztetés után a fiúk ellátták a hölgyet fájdalomcsillapítókkal és értesítették a mentőket. Nagyon hideg volt, rettenetesen fújt a szél, de az emberek nagyon türelmesen várakoztak, hogy eljusson hozzájuk a segítség. Ennivalót és meleg teát adtunk nekik, próbáltunk egy kicsit beszélgetni velük, hogy tartsanak ki. A fiúk sokszor ragadtak lapátot, próbálták kiszabadítani az autókat, hogy sok kisebb nagyobb akrobata mutatvány után ki tudják mozdítani a helyéről a hóba süppedt eltemetett járműveket és szerencsés esetben sikerült az átvágott szalagkorlátnál visszafordítani őket. Megtaláltuk a buszon rekedt gyerekeket, akik nagyon örültek a hamburgereknek és a teának. A hangulatuk jó volt, az edzőjük mondta, hogy " ó ezek sportoló srácok, sok mindent kibírnak". Találkoztam egy angol úrral, aki elmesélte, hogy reggel arra ébredt, hogy az autóját ellepte a hó, nem tudta kinyitni egyik ajtaját sem. Csak az egyik ablak volt szabad, amin ki tudott mászni. Azt mondta, hogy most már érti, hogy milyen az a pánik félelem ( Erre való a RESCUE és a ROCK ROSE), amikor beszorul valahova az ember. Lassan fogyott az ennivalónk és a teánk, de az ott dolgozó segítő emberek hite és ereje nem. Erejüket megfeszítve, az időjárási körülményekkel dacolva küzdöttek minden autó kiszabadításáért. Hihetetlen összhangban és egymást segítve, vállt a vállnak vetve szervezték a munkát. Nem volt különbség hivatásos és önkéntes, polgárőr, rendőr és katasztrófavédelmis között. Csak EMBEREK voltak, akik tették a dolgukat. Nagyszerű élmény volt megtapasztalni ezt a fajta összefogást. Örülök, hogy egy ilyen csapat tagja lehettem, ha szükséges lesz a jövőben, akkor én biztos megint megyek gondolkodás nélkül.
Hajnali 1 volt,a mikor elindultunk hazafelé. Tatabánya magasságában eszméltem, hogy nagyon éhes vagyok, mert hogy nem ettem és ittam szinte semmit. A fáradtságtól remegtem belül. Gondoltam is magamban, na jól nézünk ki, még a végén engem kell megmenteni. :) Dávid szendvicse sietett segítségemre és a táskámban lévő RESCUE pasztilla.
Budaörsnél vált szét a csapatunk, kettőre értünk hazaépségben. És képzeljétek otthon a lányom meleg teával és vetett ággyal várt, mert, hogy biztos ki vagyok merülve.
Hát ez az én történetem, így éltem meg a március 15. éjszakát , mint önkéntes.
És akkor a végszó, amit érdemes végig gondolni:
-ha útra indulsz, legyen a kocsidban takaró, víz, és némi keksz vagy valami innivaló. Tegyél be egy zseblámpát, legyen autós töltőd a mobilodhoz, papír alapú térképed. És én komolyan megfontolom, hogy beszerzek egy kocsiba való, összecsukható lapátot.
Olyan hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, hogy inkább a következőben folytatom, hogy ebben a helyzethez milyen Bach-virágeszenciáktól várhatunk segítséget.

 

 

Kapcsolódó termékünk: RESCUE Elsősegély Keverék, Rock Rose Bach -virágeszencia