Share



 
demencia

A tartós stressz elősegíti a demencia kialakulását


Az élet gyakori stresszforrásai, a válás, a megözvegyülés vagy a munkahely elvesztése is növelheti az Alzheimer-kór későbbi kialakulásának kockázatát – derült ki egy nők részvételével végzett, hosszú távú svéd kutatásból.


A közel négy évtizeden át tartó kutatás arra az eredményre jutott, hogy az embert felnőtt élete derekán érő, tartós stresszt okozó események 21 százalékkal növelik az Alzheimer-kór, és 15 százalékkal bármilyen elbutulás, vagyis demencia kialakulását.

Az eredmények akkor is érvényesek maradtak, ha figyelembe vettek olyan egyéb kockázati tényezőket, mint a dohányzás, az alkohol vagy a családban előfordult mentális betegségek –olvasható a Göteborgi Egyetem kutatóinak a British Medical Journal Open című tudományos szaklap hétfői számában megjelent tanulmányában.

A vizsgálat során 800 svéd nő 1968 és 2005 között, rendszeres időközönként felvett adatait elemezték. A kutatás kezdetén megkérdezték a résztvevőktől, átélték-e valamelyiket abból a 18 élethelyzetből, amelyek tartós stresszt okoznak, például házastársuk vagy közeli rokonuk mentális betegsége, alkoholizmusa, saját vagy férjük munkanélkülisége. Majd pszichiátriai vizsgálatokból származó orvosi dokumentáció és egyéb információk alapján megállapították, hogy a kutatás 38 éve alatt kialakult-e a résztvevőknél demencia.

A résztvevők körülbelül negyede válaszolt úgy, hogy egyetlen lelki trauma érte, 23 százalékuk két stresszt okozó eseményt élt át, 30 százalékuk hármat, 16 százalékuk négyet. A stressz leggyakoribb oka egy közvetlen családtag mentális betegsége volt.

A vizsgálat idején a résztvevők körülbelül 20 százalékánál, 153 nőnél alakult ki demencia, közülük 104 lett Alzheimer-kóros.

A lelki stressz a kutatók szerint összefügg az agyi gyulladáskeltő tényezők fokozott termelődésével és a szívbetegségek kialakulásának nagyobb gyakoriságával, amelyek szintén a demencia kockázati tényezői lehetnek.

A résztvevőktől nem kérdezték meg, milyen súlyos betegségeik voltak, vagy elszenvedtek-e testi bántalmazást – ezek a tényezők befolyásolhatják az eredményt.

Forrás: index.hu

kapcsolódó termékek: Bach-virágeszenciák


Bach-virágeszenciák